Zsidó Kiválóságok Háza, Balatonfüred

2018.08.04.

 Egyesületünk azzal a céllal látogatta meg az idén nyílt Zsidó Kiválóságok Házát, Balatonfüreden, hogy ezzel is kifejezze tiszteletét Izrael állama megalakulásának 70. évfordulójára. 
 Az egykori füredi zsinagógát, ami a város legrégebbi műemléképülete, szépen felújították, és egy modern látogatóközpont is épült hozzá. A felújított épületrész több vallási felekezetet is kiszolgált, sőt még lovagétterem, raktár is volt. Az új épületrész a modern kori Izrael tudományos és technikai vívmányait és tudósait mutatja be az Eisteintől napjainkig - Zsidók és a csúcstechnika című állandó, interaktív kiállításával.




 Elsőként az úgynevezett templomteret néztük meg, egy fiatal hölgy szakvezetésében, ahol megtudtuk, hogy az épület középkori múltra tekint vissza és keresztény felekezeteket is kiszolgált, mire a balatonfüredi zsidóság megvásárolta. A ma az épületben látható tóraszekrény Budapestről érkezett. Sajnos a füredi zsidóság tárgyi emlékei elvesztek az emberekkel együtt a vészkorszakban. Füredről 134 zsidót deportáltak, Tapolcán keresztül, és csak tucatnyian tértek haza.



  A modern épületrészben egy interaktív kiállításon ismerkedtünk meg az Izraeli tudósokkal. Az egyedileg, csak ide tervezett szoftver és hardver állomány, valamint annak tartalmának ötletét Olti Ferenc úr egy Tel Aviv-i kiállításból merítette. Elmondása szerint amikor felkérést kapott, egyetlen "őshonos" füredi zsidóként, a polgármestertől, hogy találjon ki valamit a zsinagóga hasznosítására, akkor nem akart egy újabb holokauszt emlékhelyet, ahonnan az ember összeszorult gyomorral távozik.
 Volt szerencséje a csoportnak Olti Ferenc úrtól hallgatni, majd egy órán keresztül történeteit a Balatonfüredi és saját zsidóságáról, az épület és a látogatóközpont történetéről és létrejöttéről, ami cseppet sem volt kalandmentes.